1936-2016 - Független online újság - Tulajdonos : dr. Keserű Sándor - AzEst.eu mindent lát
Főszerkesztő helyettes : Huszár Károly - Örökös Tiszteletbeli Főszerkesztő : Miklós Andor

Mária Rádió Imakör

Események rovat / 2016-09-20

Mária Rádió Imakör
A Mária Rádió szűk éves szünet után ismét fogható Budapesten az FM 88,8 MHz frekvencián.

Ennek és tíz éves fennállásunknak örömére három napos élő adásfolyamot szerveztünk szeptember 8-10. között, hogy hallgatóinkkal közösen adjunk hálát Gondviselő Istenünknek. 

A hálaadás és az imádság mellett kértük hallgatóinkat, támogassák adományaikkal a rádiót, az előttünk álló fejlesztésekért. Köszönjük minden adományozónak, a hálaadó napok során összegyűlt 10 millió forintot! A hálaadó hallgatóinkért, adományozóinkért Székely János esztergom-budapesti segédpüspök szentmisét mutat be szeptember 28-án, 9 órakor, a Mária Rádió kápolnájában, melyet élő adásban közvetítünk.

A hálaadó napok során a Mária Rádió életre hívta imaköreit, a tett, a tanulás és az imádság helyi közösségeit. Minden településen, minden kerületben, minden gyülekezetben, minden utcában, sőt minden nagy családban szeretnénk létrehozni a Mária Rádió imaköreit, az „imádkozzál, tanulj és dolgozzál” szavak jegyében! A rádió hálaadás napjain 53 fő jelentkezett imaköri szervezőnek. Köszönjük nekik, hogy segítenek e szép küldetés megvalósításában, s kérjük, hozzanak létre legalább 4-7 fős helyi imaközösséget, melyek rendszeresen együtt imádkozhatnak majd a közös és helyi szándékokra. Idén a gyermekáldásért és a Gyermek Jézus Napjáért imádkozunk és dolgozunk, Böjte Csaba ferences testvér felhívását felkarolva.

Továbbra is várjuk a tettre kész jelentkezőket telefonon, e- mailen, és a Mária Rádió honlapján, az Imakörök  menüpont alatt regisztrálva is. Imádkozzunk, tanuljunk és dolgozzunk Isten országáért!

Mária Rádió

Nyelvek
 
           
Keresés
Lapunkról dióhéjban

AzEst.eu egy független online újság. Szerkesztőinek célja, hogy értékes, hasznos tartalmat továbbítson az olvasói számára. Híreinket négy fő kategóriába soroljuk, ezek a következők: Történelem, Kultúra, Politika, Események és Közérdekű. Cikkeinken túl fellelhető az oldalunkon egy folyamatosan bővülő Képtár is. Bízunk benne, hogy mind az írások, mind a fotók érdekes tartalmat jelentenek majd az újságunkat lapozóknak.

INTERMETAL

Holofon

Naszályfesték Kft.

Uniofol

Rózsa Sándor

Front Grafika

Vác Online

Syba

Richter Gedeon