1936-2016 - Független online újság - Tulajdonos : dr. Keserű Sándor - AzEst.eu mindent lát
Főszerkesztő helyettes : Huszár Károly - Örökös Tiszteletbeli Főszerkesztő : Miklós Andor

Retorikai edzőtábor fiataloknak

2017. július idusán elindult az első retorikai edzőtábor fiataloknak. Mindez a Dr. Prezi csapatának hosszú, gondos előkészületeinek köszönhető, ami lehetővé tette, hogy a tábor ilyen jól sikerüljön. Na de kezdjük is az elején.

Már az első napon kétfelé lettek osztva a táborozók, a fiatal és az idősebb csapatokra. Mi most a fiatalok útját fogjuk nyomon követni. Minden nap egy fő csapás vonal mentén mozog, melyek szépen, lassan egymásra épülnek. Ezekhez tartozóan minden napra több, kiemelkedő eredményt elért vendégelőadó volt a szervezők segítségére.

A hétfő programja a témaválasztás volt, valamint a lámpaláz és a színpadra lépés előtti stressz helyes kezelése. Itt gyorsan megkezdődött az ötletelés, a lelkesedés a tetőfokára hágott, bebizonyították, hogy elég érettek a feladathoz.

Kedden megtanulhatták hogyan kell mindmapet készíteni, valamint azt a gyakorlatban ki is próbálhatták. Mindezekkel párhuzamosan szó volt a stresszkezelésről, továbbá a színpadi viselkedés csínját-bínját ismerhették meg a táborozók. Meghallgathattak egy előadást a színpadi kiállásról, a testbeszédről, ezen felül ki is próbálhatták magukat élesben. Az időközben előkerülő klikker használatát nagyon élvezték és lelkesen klikkeltek minden őzésnél és a nem odaillő szavak használata esetén. Megszülettek az ütős bevezetések a beszédekhez.

Szerdán a beszédtechnika rejtelmeiben merülhettek el a diákok, gyakorolhatták a helyes légzést, az artikulációt. A délután folyamán megkezdődtek a beszédek csiszolgatása, azok gyakorlása.

Csütörtökön a történetmesélés volt porondon, ebben kaptak hasznos tanácsokat, meghallgathatták hogyan tegyék színessé, még érdekesebbé a beszédüket, amit a délután folyamán átültethettek a gyakorlatba, hála a színes, interaktív feladatoknak.

Pénteken elérkezett a főpróba, melynek során az egész napot próbával, a színpaddal való ismerkedéssel töltötték. Megismerkedhettek a tapsrenddel, valamint mindenki többször elgyakorolhatta a beszédét, mely után kritikákat írtak egymásnak, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek.

Eljött a szombat, az előadás napja. Mindenki izgatottan, de határozottan ügyesen adta elő a beszédét, többek előadását megkönnyezték. A témaválasztás mindenkinél érett és felelőségteljes volt, öröm volt hallgatni. Nagyon sokat fejlődtek a tábor alatt (is), látható volt annak pozitív és csapatépítő hatása.

A tábor megismétlésre került augusztusban is, hasonlóan átütő sikerrel, melyre mindenki jogosan lehetett büszke.

Nyelvek
 
           
Keresés
Lapunkról dióhéjban

AzEst.eu egy független online újság. Szerkesztőinek célja, hogy értékes, hasznos tartalmat továbbítson az olvasói számára. Híreinket négy fő kategóriába soroljuk, ezek a következők: Történelem, Kultúra, Politika, Események és Közérdekű. Cikkeinken túl fellelhető az oldalunkon egy folyamatosan bővülő Képtár is. Bízunk benne, hogy mind az írások, mind a fotók érdekes tartalmat jelentenek majd az újságunkat lapozóknak.

INTERMETAL

Holofon

Naszályfesték Kft.

Uniofol

Rózsa Sándor

Front Grafika

Vác Online

Syba

Richter Gedeon