1936-2016 - Független online újság - Tulajdonos : dr. Keserű Sándor - AzEst.eu mindent lát
Főszerkesztő helyettes : Huszár Károly - Örökös Tiszteletbeli Főszerkesztő : Miklós Andor

Választás két rossz között, avagy Hillary Clinton konzervatív karrierje

Politika rovat / 2016-09-19

Választás két rossz között, avagy Hillary Clinton konzervatív karrierje
Ha Hillary Clintonnak sikerül megválasztatnia magát, az csak azért lesz, mert sokan élből elutasítják, hogy a diktátor Donald Trump kerüljön az elnöki székbe.

Miért ilyen népszerűtlen Hillary Clinton? – kérdezte májusban David Brooks, a New York Times szemleírója. Inkább a pszichéjét vizsgálta, mint politikai előéletét és a következő kérdéssel fordult az olvasókhoz: „Meg tudja nekem mondani, mivel szórakozik Hillary Clinton?” Ha Hillary nélkülözi a vonzerőt, állította, ez azért van, mert teljesen a karrierjének él. A népszerűtlensége rokon a „munkamániások népszerűtlenségével” és „merev, karrierre orientált személyisége teljesen ellentétes a közösségi média korának ízlésével, amely intim, személyes, feltáró, bízó és sebezhető.” A jóindulatú elemzés meglepő egy olyan újságírótól, aki egyébként inkább a Republikánus Párthoz áll közel. De Donald Trump elutasítása furcsa szövetségekhez vezet.

David Brooks szerint Hillary úgy látszik, mintha frissen érkezett volna a politikai színpadra, holott volt már first lady, szenátor és külügyminiszter is. Vajon az emberek elfelejtették, hogy 2003-ban támogatta Irak lerohanását, vagy azt a három a Goldman Sachs bankáraihoz intézet felszólalását, amelyek mindegyikéért 225 ezer USD-t fizettek neki vagy, hogy támogatta a szabadkereskedelmi egyezményeket, és Moammer Kadhafi líbiai vezető megdöntését? És mi a helyzet az összeférhetetlenséggel? Vajon összeegyeztethető-e, hogy az Obama kormány minisztereként is tovább működtette a Clinton Alapítványt, a családi tulajdonú jótékonysági multit? A New York Times szerint például, az az összeg, mely az USA szövetségi programjaként az AIDS leküzdését szolgálta volna Ruandában, végül – egy sikeres lobbizás következményeként – az Alapítvány egyik oktatási programját finanszírozta.

Aztán ott vannak Hillary meglehetősen szoros kapcsolatai a Wall Streettel, ahonnan mind a kampányát, mind az Alapítványát finanszírozzák. Még Trump is adakozott az Alapítványnak: több mint százezer USD-t 2009-ben. Donald Trump sok éven át barátkozott Billel és Hillaryvel, annyira, hogy 2005-ben meghívta őket a harmadik esküvőjére. Az első sorban ültek, és széles mosolyuk arra mutatott, hogy élvezik az estélyt. Hillarynek ez a szórakozás!

Hillaryre szavazni novemberben valójában azt jelenti, hogy egy házaspárra szavazunk, hiszen a pár mindegyike a másik legközelebbi tanácsadója. Hillary már felfedte a kártyáit. Ha győz, Bill feladata lesz „a gazdaság újraélesztése, mert tudják, ő tudja, hogyan kell ezt csinálni.”

Arculati kampánya szerint, Hillary több mint 30 éve a gyermekek érdekeinek lelkes védelmezője; amikor Bill Arkansas kormányzója volt, olyan jótékonysági szervezetekkel szövetkezett, mint a Gyermekvédő Alap (Children’s Defense Fund), hogy egy gondoskodó és törődő asszony típusú hírnevet teremtsen magának. Persze az ideje nagy részét a Rose jogi cégnek szentelte, ahol 1977-től 1992-ig dolgozott, a szabadalmi- és a szellemi tulajdonjogokra szakosodva. Tudni kell, hogy a Rose cég, Arkansasban, szinte megtestesíti a politikai és az üzleti élet összefonódását, kliensei között van a Walmart, amely közismerten gyűlöli a szakszervezeteket, viszont imádja az olcsó árukat, amelyeket olyan országokban gyártanak, ahol a munkaerő kizsákmányolható.

 

Ne rontsuk a multik hangulatát

Hillary ügyvédi teljesítményével helyet szerzett magának a Walmart igazgatótanácsában, ahol 1986-tól 1992-ig szolgált, évi 18 ezer USD fizetésért (az inflációval kiigazítva, ez ma 31 ezer dollárnak felel meg). Mindig gondosan vigyázott, hogy elkerülje bármely olyan téma nyilvános említését, ami idegesíthetné a Walmartot, különösen a cég bércsökkentési politikája volt tabutéma. (Nehéz gyerekeket nevelni évi 19 427 dollárból, pedig ma átlagosan ennyit keres egy Walmart eladó.) Paul Theroux 2013-14-ben beutazta a „Deep South [ 1 ]” államait – South Carolina, Alabama, Mississippi és Arkansas – ahol egy sor olyan városra bukkant, amelyek zimbabwei városoknak látszottak,éppen olyan lecsupaszítottak és magukra hagyottak voltak[ 2 ]. Ezután nyilvánosan gúnyolódott a Clinton Alapítvány „Partnerség Afrika Elefántjainak Megmentésére” zászlóshajó-programon, hiszen inkább Arkansas fekete szegény családjaival kellene törődniük.

Bill első elnöki időszakának kezdetétől fogva, erőteljesen igyekezett javítani a demokrata választási kampányok pénzelését, amely túlságosan függött a nagyipari szakszervezetektől. Ezzel nekilátott a pártja jobbra tolásának. Támogatta az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt, a NAFTA-t, amely olyan népszerű a multik, mint amilyen népszerűtlen a demokrata szavazók körében. Hillary sosem ellenezte az egyezményt. 1992 szeptemberében részt vett azon a döntő ülésen Arlingtonban (Virginia), amikor Bill a George H W Bush elnök által tárgyalt egyezmény támogatása mellett döntött. Utána segített kidolgozni a makacskodó demokrata képviselők meggyőzéséhez szükséges stratégiát. Tom Nides, a Clinton-csapat egy korábbi tagja szerint ez „egyénenként ment, számításba vettük mi zajlik a körzetükben, kire tudunk hatni, kit hogyan tudunk megdolgozni[3]”. „1993 novemberében Newt Gingrich segítségével, aki akkor a kettesszámú republikánus volt a képviselőházban, ratifikálták a NAFTA-t. 1996 márciusában Hillary megállapította: „Úgy gondolom, hogy a NAFTA bizonyította az érdemeit.”

Felbátorodva a szabadkereskedelem sikerétől, Bill kezdte megtagadni a roosevelti New Deal során az 1930-as években létrehozott jóléti állam egyes elemeit. Újra Newt Gingrich-re támaszkodva, aki a demokraták veresége után az 1994. évi időközi választásokon a képviselőház elnöke lett, sikerült kikényszerítenie az amerikai jóléti rendszer „reformját”. Ezzel akkor 11 millió szegény családot fosztottak meg a segélytől. Peter Edelman, a Gyermekvédő Alap alapítójának a férje tiltakozásul lemondott a tervezési miniszterhelyettesi posztjáról. Ezt írta: „Az új törvény nem viszi előre hatékonyan a munkát, és teljes megvalósításakor a szegény gyermekek millióit fogja károsítani”. Hillary hallgatott a tényről, hogy Bill politikája gyermekeket (nevezetesen feketéket és latinókat) sújt.

Bill később, a republikánus „versenytársak” támogatásával deregulálta vagyis lebontotta a tőzsde, a híres Wall Street tevékenységét korlátozó törvényeket. 1999 novemberében aláírta az 1933-ban a nagy válságot követően bevezetett Glass-Steagall törvény – amely különválasztotta a kereskedelmi és a befektetési bankokat és bankügyleteket, és ezzel erősen korlátozta, hogy az óriásbankok a kisbetétesek pénzével spekuláljanak – hatályon kívül helyezését. A republikánus John McCain és mások is, most új Glass-Steagall törvény bevezetését javasolják. De nem Hillary: az ő gazdasági tanácsadója, Alan Blinder azt mondta tavaly: „Nem fognak új Glass-Steagallt látni”.

Hillary politikai karrierje igazán 2000-ben kezdődött, amikor elindult a választásokon New York szenátori posztjáért, ejtőernyőseként, a férje és más nagyhatalmú demokraták szárnyai alatt, egy olyan államban, ahol sosem lakott. Megválasztása után jól kijött a Bush kormánnyal. Egy szenátusi beszédében, 2002 októberében, megerősítette támogatását Irak lerohanásához és megismételte a Fehér Ház hazugságait Szaddam Husszein tömegpusztító fegyvereiről. Védelmezte a megelőző, „preventív” háborút, és párhuzamot vont Jugoszlávia bombázásával – amelyről Bill döntött 1999-ben, arra hivatkozva, hogy „meg kell állítani több mint egymillió koszovói albán elűzését és az etnikai tisztogatásokat. (…) És a döntésemre talán hat a nyolcéves tapasztalatom a Pennsylvania Avenue másik végén, a Fehér Házban, amikor figyeltem, ahogyan a férjem kezeli a nemzetünket érintő komoly kihívásokat”. Ezek nem egy feminista szavai, de nem meglepő egy olyan jelölttől, akinek a Twitter profilja így kezdődik: „feleség, mama és nagymama”.

Hillary 2002-es beszéde meglepően banális nyelvi szempontból, de igazságtalan lenne azt állítani, hogy ő maga írta. Gyakran használ beszédírókat, de ezt nem szereti nyilvánosan is elismerni. Barbara Feinman Todd professzor panaszkodott, hogy közreműködését meg sem említette a Takes a Village (1996) című bestsellerében[4]. Még az sem biztos, hogy Hillary írta a saját emlékiratait[5]: hogy elmondja a külügyminiszteri idejének a történetét, „könyvcsapatot” alkalmazott, de ezt is alig említi meg[6].

Hillary külügyminiszteri négy évének teljesítménye szintén nem túl bizalomgerjesztő. 2011-ben, amikor a líbiai lázadás egyre erősödött, óvatos volt: „Egyike vagyok azoknak, akik úgy vélik, hogy nemzetközi felhatalmazás nélkül, egyedül fellépve, az USA olyan helyzetbe kerülne, amelynek a következményei nem láthatók előre.” Aztán megváltoztatta a véleményét: „Sarkozytől hallottam a katonai beavatkozásról. Ő egy dinamikus alkat, mindig tele túláradó energiával, aki szeret az akció középpontjában lenni. Sarkozyre a francia közíró Bernard-Henri Lévy is hatott.   Mindkettőjüket őszintén megindította a líbiai nép sorsa, mely egy brutális diktátortól szenved.” A franciától elcsábítva, és a „humanitárius katasztrófa” veszélyére hivatkozva csatlakozott a beavatkozási táborhoz és Barack Obama elnökkel új háborúba vitte bele az országot, anélkül, hogy kikérte volna a kongresszus jóváhagyását, noha az alkotmány azt megköveteli. Szerencsére, minden „jól” végződött: „A következő 72 óra alatt Líbia légvédelmét sikeresen megsemmisítettük és Bengázi népét megmentettük az elkerülhetetlen pusztulástól.” A könyv többi része ugyanebben a szellemben tárgyalja az eseményeket.

 

U-kanyar a szabadkereskedelem kérdésében

Hillary jól tudja, hogy jobboldali híre a végső akadálya annak, hogy áthódítsa Bernie Sanders támogatóit. „Szocialista” riválisának sikere az előválasztásokon, őt is balra húzza, ezért újabban különféle progresszív intézkedéseket javasolt: a túl nagy adósságállományú bankok megadóztatását, a minimális órabér 12 USD-ra emelését, illetve azt, hogy tegyék a család jövedelmétől függővé az egyetemi tandíjakat. Látványos U-kanyart vett be a szabadkereskedelem ügyében is.

2012 novemberében még egyértelműen dicsérte a Csendes-óceáni Partnerséget (Trans-Pacific Partnership-TPP): „A TPP „arany normát” állít fel a kereskedelmi szerződésekben a szabad, átlátható és korrekt kereskedelem megnyitásához.” De mivel Donald Trump és Bernie Sanders is erőteljesen bírálják a szabadkereskedelmet és ez úgy tűnik, hogy meggyőzte a választókat, erre reagálva, Hillary 2015 októberében bejelentette: „A mai helyzetben, figyelembe véve mindazt, amit megtudtam róla, nem tartom kedvezőnek. Nem hiszem, hogy megfelelne azoknak a magas követelményeknek, amelyet meghatároztam.” Ugyanakkor, ne tévedjünk, július 7-én Hillary szövetségesei blokkolták a Sanders-kampány erőfeszítését arra, hogy a Demokrata Párt hivatalosan ellenezze a kongresszusi szavazást a TPP-re.

Hillary kiszámíthatóbbnak látszik Trumpnál, aki erőteljes a szócsatákat indított a „radikális iszlámisták” és a „bevándorlók” ellen. Nyugalma és arányérzéke még egyes republikánusokat is megnyert. Meg Whitman, a Hewlett Packard vezérigazgatója, aki Mitt Romney elnökjelölt választási kampányának pénzügyi társelnöke volt, nyíltan kinyilvánította támogatását, és így tett a korábbi Mitt Romney tanácsadó, a neokonzervatív Robert Kagan is. A Bush-család pedig bejelentette, hogy tartózkodni fog a szavazáskor.

Hillaryt egyértelműen támogatja a média-establishment is, úgy állítva be, mint a barbárság elleni védelmi vonal utolsó elemét. David Remnick, a New Yorker szerkesztője, megkérdezte: „Mutatott egy elnökválasztás valaha élesebben eltérő jelölteket, mint Hillary Clinton és Donald Trump? …Clintonnak megingathatatlan önuralommal kell majd kampányolnia a legveszélyesebb és kiszámíthatatlanabb fajta ellenfél ellen: egy demagóg ellen, aki kész áthágni a tisztesség minden határát, hogy elnyerje a hatalmat.”

Ez emlékeztet a Jacques Chirac elnök és Jean-Marie Le Pen, a Front National vezetője közti konfrontációra 2002-ben, amikor a francia baloldalt egy jobboldali jelölt támogatására kötelezte az ország védelme a „fasiszta veszélytől”. Ugyanakkor ne feledjük, hogy Jacques Chirac progresszívebb volt Hillarynál, különösen a külpolitikában. Az USA elnökválasztási kampánya inkább egy Angela Merkel és Silvio Berlusconi közti versenyre hasonlít, amelyben az amerikai baloldal Merkel támogatása mellett teszi le a voksot.

 

A szerző, John R. MacArthur a Harper’s Magazine kiadója és a L’Illusion Obama: Chroniques d’un intellectuel libéral aux Etats-Unis [Az Obama illúzió: Egy liberális értelmiségi krónika az USA-ból], című könyv, kiadó: Les Arènes, Párizs, 2012, szerzője.

 

Fordította: Szende György

 

Nyelvek
 
           
Keresés
Lapunkról dióhéjban

AzEst.eu egy független online újság. Szerkesztőinek célja, hogy értékes, hasznos tartalmat továbbítson az olvasói számára. Híreinket négy fő kategóriába soroljuk, ezek a következők: Történelem, Kultúra, Politika, Események és Közérdekű. Cikkeinken túl fellelhető az oldalunkon egy folyamatosan bővülő Képtár is. Bízunk benne, hogy mind az írások, mind a fotók érdekes tartalmat jelentenek majd az újságunkat lapozóknak.

INTERMETAL

Holofon

Naszályfesték Kft.

Uniofol

Rózsa Sándor

Front Grafika

Vác Online

Syba

Richter Gedeon