1936-2016 - Független online újság - Tulajdonos : dr. Keserű Sándor - AzEst.eu mindent lát
Főszerkesztő helyettes : Huszár Károly - Örökös Tiszteletbeli Főszerkesztő : Miklós Andor

Marsai Viktor1: A migrációs diskurzus margójára I. – Afrika mint kibocsátó régió

Politika rovat / 2016-09-19

Marsai Viktor1: A migrációs diskurzus margójára I. – Afrika mint kibocsátó régió
Az elmúlt időszak migrációs diskurzusának középpontjában a tág értelemben vett Közel-Keletről származó menekültek álltak a migránsok közötti felülreprezentáltságuk, illetve a térségben zajló, a magyar és az európai média ingerküszöbét is elérő fegyveres konfliktusok következtében. A közép- és hosszú távú trendek alapján azonban az afrikai kontinensről, különösen annak szubszaharai régiójából az előbbinél jóval intenzívebb elvándorlás várható Európa felé. Háromrészes elemzésünk első tanulmánya – felhasználva néhány frissen megjelent előrejelzést – az általános trendeket vizsgálva próbálja felvázolni, mire számíthatnak az Európai Unió országai és állampolgárai az afrikai migrációval kapcsolatban.

A migráció az elmúlt évek migrációs hulláma következ-tében az európai kontinensen folyó politikai, közéleti és magándiskurzusok állandó és meghatározó témája lett, a legmagasabb szintű politikai találkozóktól kezdve a mé-dia napi hírein és hírmagyarázatain keresztül az egyszerű baráti társalgásig vagy családi beszélgetésekig. Az el-múlt másfél évben elkövetett európai terrorista merény-letek miatt a migrációs/bevándorlási vita egyre gyakrab-ban összekapcsolódott és összekapcsolódik a terrorizmus kérdésével, így általánossá és állandóvá vált a jelenség biztonságiasítása. Ráadásul a különféle politikai irányza-tok képviselői érdekeiknek megfelelően igyekeznek in-terpretálni a kérdést, ami előtérben helyezte és megerő-sítette a problémakör szubjektív percepcióját az objektív megközelítés rovására. 2 Ennek ellenére számos komoly elemzés és nyilatkozat látott napvilágot, zajlott párbe-széd a kérdést illetően. Ezek zöme azonban geopolitikai szinten elsősorban a tág értelemben vett Közel-Keletre és annak az elvándorlást erősítő konfliktusaira (az Iszlám Állam tevékenységére, a szíriai, iraki és afganisztáni pol-gárháborúkra) koncentrált. Ez bizonyos szempontból ért-hető, hiszen 2015–2016 során az EU területére érkező migránsok döntő többsége ezekből az országokból érke-zett: a 2015. január 1. – 2016. március 31. között a Föld-közi-tengeren keresztül érkező közel 1,2 millió főből az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai alapján 568 ezer volt szír (46,7%), 248 ezer afgán (20,9%) és 112 ezer (9,4%) pedig iraki. Ezzel szemben csupán 41 ezer eritreai (3,4%), 26 ezer nigériai (2,2%) és 18 000 szomáli (1,2%) érte el Európát.3
Első megközelítésre a három szubszaharai országból érkezett 85 000 menekült – a teljes migránstömeg alig 7% – elveszni látszik az 1,2 milliós tömegben, így indokoltnak tűnik a kibocsátó térségek vizsgálatának Közel-Kelet-centrikus-sága. Ugyanakkor az alaposabb vizsgálatok arra hívják fel a figyelmet, hogy ez a szám csupán egy hatalmas és egyre inkább gyarapodó jéghegy csúcsa, melynek – nem vitatva Szíria vagy Afganisztán fontosságát – szintén érdemes foko-zottabb figyelmet szentelnünk. Az UNHCR 2015-ös évre vonatkozó globális trendeket vizsgáló jelentése jól szemlélteti ezt. 2015-ben újabb rekord született az otthonukból erőszakosan elüldözöttek számát illetően, amely 5,8 milliós növeke-déssel elérte a 65,3 milliót (érdemes kiemelni, hogy 2012-ben ez a szám még csak 45,2 millió volt).4 Ebben a tömegben – amely nagyobb, mint Nagy-Britannia teljes népessége – a szubszaharai térség reprezentációja kiemelkedő. A tíz legtöbb, egyenként kétmillió feletti összesített külső és belső menekülttel rendelkező ország közül öt (a Kongói Demokratikus Köztársaság, Nigéria, Szomália, Szudán, Dél-Szudán) fekete-afrikai volt. 2015-ben a hazáját elhagyó 1,8 millió új mene-kült zöme tizenegy országból került ki, ebből hét volt afrikai, s közülük is kiemelkednek olyan új konfliktusok, mint a burundi vagy a nigériai válság.5 A legtöbb új menekültet befogadó ország kilences listáján szintén hét afrikai ország szerepel,6 és a legtöbb új menekültet kibocsátó államok között Szíria után a második Burundi 221 600 fős menekülttöme-gével, a harmadik Dél-Szudán 162 100 fővel, az ötödik a Közép-afrikai Köztársaság (85 000 fő). De nagy számban me-nekültek Nigériából (68 200 fő), Eritreából (35 500 fő), Szomáliából (13 700 fő), és Szudánból (10 900 fő) is.7 A tavalyi évben Afrika adott otthont a legnagyobb nemzetközi menekültközösségnek, mintegy 4,4 millió főnek, megelőzve ezzel Európát.8 Különösen elgondolkodtató és egyben jól érzékelteti a két kontinens közti kapcsolatot, hogy 2015-ben a világ-ban található menekültek 55%-a – 8,8 millió fő – e két térségben lelt menedékre,9 miközben az Földünk népességének csak 26%-át adják.10 A tíz legtöbb menekültet befogadó ország között öt szubszaharai: Etiópia (736 100 fő), Kenya (553 900 fő), Uganda (477 200 fő), a Kongói Demokratikus Köztársaság (383 100 fő) és Csád (369 500 fő).11 A legtöbb külső menekültet kibocsátó országok tízes listáján hat afrikai ország szerepel: a harmadik helyen Szomália (1,12 millió fő), a negyediken Dél-Szudán (778 700 fő), az ötödiken Szudán (628 800 fő), a hatodikon KDK (641 500 fő), a hetediken Közép-afrikai Köztársaság (471 100 fő) és végül a kilencediken Eritrea (411 300 fő).12
A fekete kontinens hasonlóan felülreprezentált a belső13 – tehát a lakóhelyüket igen, de országukat el nem hagyó – menekültek terén. 2015 során a meglevő több mint 34 millió mellett további 8,6 millió ember kényszerült otthona elha-gyására világszerte, ebből Szudán 639 500, a KDK pedig 637 900 új menekülttel bekerült az első hat válsággóc közé. Az összesítésben a 40,8 millió régi-új belső menekülttel rendelkező állam között Szíria és Irak után Szudán állt a harmadik helyen 3,2 millió fővel, ezt követi a negyedik helyen Nigéria 2,2 millió fővel, majd az ötödik helyen Dél-Szudán (1,8 millió fő), a hatodikon a KDK (1,6 millió fő), a kilencediken pedig Szomália (1,1 millió fő).14
Összesítve az UNHCR adatait azt látjuk, hogy 2015-ben a szubszaharai Afrika a lakóhelyüket kényszerből elhagyók vonatkozásában 19,37 millió fővel egyértelműen vezette a statisztikát. Ezzel szemben a Közel-Kelet és Észak-Afrika – a MENA-térség15 – „csupán” 17,20 millió külső és belső menekülttel rendelkezett.16 Mindez nem azért fontos, hogy eldönt-sük, melyik régió menekülthulláma jelent nagyobb kihívást Európa számára – az ilyenfajta „versenyeztetés” valószínűleg felesleges. Sokkal inkább azért, hogy érzékeljük, Afrikát mint migrációs kibocsátót ugyanúgy a figyelem homlokterében kell tartanunk, mint a MENA-térséget. A kontinens lakosságának ugyanis csaknem 2%-a kényszerült arra, hogy zömében erőszakos konfliktusok miatt elhagyja lakóhelyét. És ez csupán az UNHCR feladatkörébe tartozó menekültek száma – szó sincs a gazdasági, társadalmi okok miatt elvándorló migránsok további több tízmilliós tömegéről, amelyek kiemelt cél-pontjának számítanak az EU tagállamai.
A 2015-ös adatokon túllépve érdemes azt is figyelembe vennünk, hogy azok egy évek óta tartó, konstans növekedésbe illeszkednek bele, és az ezredforduló tájékán tapasztalható stagnálás után a helyzet tovább súlyosbodott.17 Ebben szerepet játszottak a hosszabb távú folyamatok csakúgy, mint a régi-új fegyveres konfliktusok Dél-Szudántól kezdve Nigérián át Burundiig. Egy dolog azonban közös pont bennük: nem látszik rájuk rövid távon gyógyír, így továbbra is fontos szerepet fognak játszani az afrikai migráció mozgatásában.

E tanulmány fő célja, hogy a fentebb bemutatott adatok mögé nézve megvizsgálja a kontinensen tapasztalható fő tényezőket, amelyek hozzájárulnak az afrikai lakosság elvándorlásának fokozódásához, ehhez kapcsolódva pedig javas-latokat tegyen a válság tüneteinek enyhítésére. Már most le kell szögeznünk, hogy az európai kontinens lakossága és döntéshozói nem ringathatják magukat illúziókban: az Európa felé irányuló migráció nem állítható meg, legfeljebb – bizonyos mértékig – kontrollálható és szabályozható. Utóbbiak viszont kulcsfontosságúak nem csupán a kontinens szűk értelemben vett biztonságának, de az európai életforma, jólét és kultúra védelme miatt is. Meg kell szabadulnunk a hamis tévhitektől is: az ehhez kapcsolódó feladatokat – még akkor is, ha ezek némelyike áldozatokat igényel – egyetlen más szereplő sem fogja elvégezni helyettünk.

A probléma felvezetése nem lenne teljes, ha nem utalnánk arra a munkára, amelyet az afrikai migráció kapcsán a hazai kutatóközösség az elmúlt években már elvégzett. A magyar afrikanisztika – a pécsi Afrika Kutatóközpont köré szerve-ződve – 2012-ben megjelentetett egy tanulmánykötetet (Új népvándorlás. Migráció a 21. században Afrika és Európa között),18 amely igyekezett feltérképezni a fekete kontinens felől érkező migráció jellegét és dinamikáit, s beleilleszteni azt a globális trendekbe. A felvetett kérdésekre leginkább a három részre osztott kötet második fejezetének írásai kon-centráltak, míg az első a globális folyamatokat, az utolsó pedig az EU migrációs politikáját, illetve az integrációs folya-matokat vette górcső alá. A könyv számos alapvető megállapítást tartalmaz az afrikai lakosság vándorlásáról, amelyeket itt nem tartunk szükségesnek megismételni.19 Ugyanakkor a megjelenése óta eltelt néhány év drámai változásai, illetve a napvilágot látott friss adatok több ponton is továbbgondolást, kiegészítést tettek szükségessé a tanulmányok néhány állí-tásával kapcsolatban. Emellett ki kell emelnünk Biedermann Zsuzsánna írását, amely az MTA Migrációs Munkacsoportja által elkészített összesített migrációs elemzés szubszaharai Afrikára koncentráló részeként jelent meg.20 Biedermann írása azonban – eleve megszabott szűk terjedelmi korlátai miatt – sok esetben csak a problémakör felvillantására szorítkozhatott.

Ez a tanulmány ezeknek a munkáknak a továbbvitelére vállalkozott, felhasználva az új kutatási eredményeket, egyben figyelembe véve a kontinensen az elmúlt években történt – sajnos, sok esetben negatív – változásokat. Az írás első fejezete néhány alapvető tényt igyekszik tisztázni az afrikai migrációval kapcsolatban. Ezt követően három kategóriára osztva vizsgálja az elvándorlást kiváltó tényezőket. Az első a fegyveres konfliktusokkal és az államiság problémájával, a második a demokratikus folyamatokkal foglalkozik. Ezeken a „rövid időtartamú” tényezőkön túllépve a harmadik rész foglalkozik azokkal a stratégiai szintű folyamatokkal, amelyek hosszabb távon meghatározzák az afrikai migráció jelenségét, s ame-lyek befolyásolása meglehetősen összetett feladat. A következő fejezet röviden külön is tárgyalja Líbiát mint migrációs kaput. Végül a tanulmány összegzése javaslatokat tesz arra, hogy az Európai Unió és azon belül Magyarország milyen válaszokat adhat a felbukkanó kihívásokra. 

Az afrikai migrációról – néhány alapvetés

Az Európa és Afrika közötti migráció hosszú történeti előzményekre tekint vissza, bár annak dinamikája és iránya folya-matosan változott.21 Napjaink európai diskurzusában ugyan a jelenség elsősorban negatív előjellel szerepel, a kép ennél jóval árnyaltabb. A második világháború után Nyugat-Európának égető szüksége volt az olcsó és elérhető munkaerőre, amelyet részben az afrikai munkavállalók biztosítottak. Az 1960-as évek során, a kontinensen tapasztalható példátlan gazdasági fellendülés enélkül elképzelhetetlen lett volna. A másik oldalról nézve a bevándorlók által rendszeresen haza-utalt összegek nagyban hozzájárultak az otthon maradottak életszínvonalának növeléséhez, egyes országok esetében ezek az összegek a GDP tetemes részét tették és teszik ki: Lesotho esetében a hazautalások aránya 2010-ben elérte a GDP 34%-át, Togo és Szenegál esetében a 10%-ot, de olyan nagy gazdaságok, mint Kenya vagy Nigéria esetében is megközelítette az 5%-ot.22 Hivatalos adatok alapján a kontinens gazdaságának 2,6%-át tették ki a hazautalások, a becslések szerint azon-ban a valós összeg – a számos nehezen ellenőrizhető csatorna miatt – ennek a másfélszerese is lehetett.23 Különösen fontos ez olyan konfliktusrégiók, mint Dél-Szudán vagy Szomália esetében, ugyanis sokszor a külföldi hazautalások jelentik az otthon maradt családok, családtagok egyetlen biztos bevételi forrását. Nem véletlen, hogy az utóbbi ország esetében – ahol a külföldről hazautalt összegek arányát szintén a GDP 35%-ára tették – számos szervezet humanitárius katasztrófától tartott, amikor 2015-ben – a terrorizmus finanszírozásának megszüntetésére hivatkozva – az utolsó Egyesült Államokban működő bank is felfüggesztette a hazautalásokat.24 Így paradox módon az elvándorló csoportok a többiek otthon maradá-sának zálogai is lehetnek.

A hazautalások kapcsán fontos felhívnunk a figyelmet arra a tényre is, hogy az afrikai elvándorlás – szemben az Európában megszokott individuális mintákkal – alapvetően közösségi kérdés. Ahogy a Búr–Tarrósy-szerzőpáros fogal-maz: „az afrikai közösségi lét […] közösségi döntésként kezeli e kérdést, és az elvándorolt is jól tudja, milyen kötelességei vannak nagyobb családja, rokoni közössége felé.”25 Ezt nem csupán a hazautalások miatt érdemes szem előtt tartanunk, hanem a tág értelemben vett család többi tagjának migrációs hajlandósága miatt is. Míg előbbi, mint láttuk, akár a migráció mérséklésében is segíthet, utóbbi elősegíti azt, és az „úttörők” által előkészített terep viszonylag stabil célpontul szolgálhat az új érkezők számára. Tekintetbe véve az afrikai családfogalmat, amely alapvetően a nagycsaládból indul ki, a család-egyesítés problémája fokozott körültekintéssel kezelendő.

A sok esetben képzett(ebb) munkaerő elvándorlása természetesen felveti az agyelszívás problémáját. Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy jelenleg nagyon kevés gyakorlati példa van arra, miként mérsékelhető ez a folyamat.
Ugyanakkor a szubszaharai lakossággal kapcsolatban – eddig legalábbis – elmondható volt, hogy elvándorlási hajlan-dósága viszonylag mérsékeltnek bizonyult: miközben 2011-ben az észak-afrikai migránsok 90%-a Afrikán kívül, főleg Európában kereste a boldogulást, addig a Szaharától délre elindulók kétharmada csupán a szomszédos országig jutott. Ebben a nincstelenség és az információhiány legalább olyan fontos szerepet játszott, mint a (szülő)földhöz való szoros kötődés.26 A telekommunikációs forradalom azonban lassan változtatni látszik ezen a tendencián.

Vezetői összefoglaló

  • A 2000-es évek kezdeti pozitív trendjei után az elmúlt években megerősödtek azok a jelenségek, amelyek óva-tosságra intenek minket az „afrikai növekedés”1 fenn-tarthatósága és lendülete kapcsán.
  • Az előrejelzések szerint (népesedés, klímaváltozás, fegyveres konfliktusok) a negatív folyamatok a követ-kező évtizedekben is erősödni fognak, mivel a konti-nens lakossága 2100-ra meg fogja közelíteni a 4,4 mil-liárdot, a törékeny afrikai államok pedig nem lesznek képesek megfelelően kezelni a felmerülő kihívásokat.
  • A fenti tényezők, valamint a globalizáció fokozni fog-ják a szubszaharai lakosság körében az elvándorlási kényszert és szándékot, az afrikai középosztály életszín-vonala még a jelenlegi növekedés mellett is messze el fog maradni a fejlett országok hasonló társadalmi réte-geinek sztenderdjétől.
  • A líbiai állam összeomlásával egy kulcsfontosságú mig-rációs kapu nyílt meg Európa felé, amelynek lezárására jelenleg minimális esély mutatkozik.
  • Európa, amely a saját kontinensén kívüli afrikai migrá-ció fő célpontja, a következő évtizedekben a jelenlegi-nél jóval kiterjedtebb afrikai bevándorlásra számíthat.
  • Európában 2015 és 2050 között 63 millióval több ember hal majd meg, mint amennyi születni fog. Bár ezt 31 millió migráns fogja ellensúlyozni, a kontinens népes-ségszáma a jelenlegi 738 millióról még így is 706 mil-lióra esik vissza.1
  • Európa számára nem az a fő kérdés, hogy több afrikai migráns érkezik-e, hanem az, hogy olyan személyek jut-nak-e el a kontinensre, akiknek a nyelvtudása, képzett-sége, kulturális háttere, hajlandósága lehetővé teszi a si-keres integrációt és a munkaerőpiacra való belépést. Mindez csak a migrációs politika tudatosabb működte-tésével, a bevándorlás ellenőrzésével biztosítható.
Nyelvek
 
           
Keresés
Lapunkról dióhéjban

AzEst.eu egy független online újság. Szerkesztőinek célja, hogy értékes, hasznos tartalmat továbbítson az olvasói számára. Híreinket négy fő kategóriába soroljuk, ezek a következők: Történelem, Kultúra, Politika, Események és Közérdekű. Cikkeinken túl fellelhető az oldalunkon egy folyamatosan bővülő Képtár is. Bízunk benne, hogy mind az írások, mind a fotók érdekes tartalmat jelentenek majd az újságunkat lapozóknak.

INTERMETAL

Holofon

Naszályfesték Kft.

Uniofol

Rózsa Sándor

Front Grafika

Dr Pulmo

Vác Online

Syba

Richter Gedeon