1936-2016 - Független online újság - Tulajdonos : dr. Keserű Sándor - AzEst.eu mindent lát
Főszerkesztő helyettes : Huszár Károly - Örökös Tiszteletbeli Főszerkesztő : Miklós Andor

Az AKP útja az elnöki rendszerről szóló népszavazásig: rezsimépítés Törökországban (2002-2017)

2017. április 16-án a török lakosság rendkívül szoros eredményű népszavazáson az elnöki rendszer beveze-téséről döntött. Az alkotmánymódosítás apropóján mind a hazai török, mind a nemzetközi diskurzusok-ban felerősödtek azok a viták, amelyek a török politi-kai berendezkedés jellegét, az erősödő autoriter rend-szer kiépítését és a társadalom polarizációját helyezik a középpontba. Elemzésünk a 2002 óta kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikai útját mu-tatja be, megvizsgálja a rezsimépítési folyamat sikeres-ségének okait, valamint értékeli az alkotmánymódosí-tásról döntő referendum tétjét és eredményeit. A ta-nulmány bemutatja, hogy az AKP-nak hogyan sike-rült különböző politikai ellenfeleit meggyengíteni, és hogyan sikerült fenntartania a hatalmát immár 15 éven keresztül. Ebben kulcsszerepet játszott a válasz-tási győzelmek révén kialakuló „választási hegemó-nia”, amely mind a törvényhozásban, mind a végre-hajtó hatalomban biztos AKP-többséget/uralmat tett lehetővé.
Míg az első ciklusok idején a 2002-ben hatalomra jutó korábbi (betiltott) iszlamista pártokban politizáló pártelit egy EU-párti, nyugatos narratívát követett  egy újabb alkotmánybírósági vagy katonai beavatko-zás állandó veszélye mellett , addig mostanra az ál-lami intézményrendszert, médiát, igazságszolgáltatást behálózó, az EU-t keményen bíráló kormánypártot láthatunk, amely sikerrel védte ki a különböző katonai nyomásgyakorlási kísérleteket (2007), puccskísérletet (2016), országos zavargásokat (2013) és korrupciós botrányokat (2013-2014).
Bevezetés
A szakirodalom a hatalmon eltöltött 15 éve alatt az AKP-t gyakran értékelte az europaizáció letéteményeseként, a demokrácia propagálójaként a katonai beavatkozásokkal szemben.2 Az „arab tavasz” árnyékában 2011-ben sokan egyenesen arról kezdtek el gondolkodni, hogy Törökország mennyire lehet modell a diktátorokat elűzött arab államok számára, hiszen egy iszlamista gyökerű párt a demokrácia kereteit elfogadva, szabad választásokon szerezte meg a hatal-mat, s indította el az ország európai uniós csatlakozási tárgyalásait.3 A 2010-es évektől, főleg a gezi parki eseményektől4 (2013) kezdve azonban egyre gyakoribbá váltak azok a kritikák és elemzések, melyek „illiberális”, „többségi”, „delegatív” demokráciaként határozták meg a párt kormányzását.5 Újabban pedig túlsúlyba kerülnek azok az munkák, amelyek – Steven Levitsky és Lucan A. Way monográfiáját alapul véve – az ország politikai berendezkedését „versengő autoritarizmusként” jellemzik.6 Az elemzők közül egyesek meggyőzően mutatnak rá arra is, hogy az AKP által kialakított új rendszer sok szempontból hasonló a kemalista elitek és a Török Fegyveres Erők (Türk Silahlı Kuvvetleri – TSK) által korábban kialakított, szintén autoriter rendszerhez.7
A Török Fegyveres Erők évtizedeken át tartó kontrollja és az atatürki berendezkedés8 védelmében végrehajtott több-szöri puccsai egy olyan rezsimet szolgáltak, amely a konszenzuskeresés helyett a mindenkori hatalmon lévők akaratát képezte le, s a döntéshozatalban nem törekedett a többi szereplő bevonására. Mind a 1961-es, mind pedig a jelenleg hatályos 1982-es alkotmányt a katonai vezetés által kinevezettek írták, s az alaptörvények a mindenkori junták ideológiáját képviselték, anélkül, hogy a jelentős tömeget alkotó kurd és iszlamista rétegek igényei megjelentek volna bennük.9
A katonai puccsokat követő „demokratikus átmenetek” ugyan viszonylag fair és szabad választásokat eredményeztek, azonban soha nem írták felül az intézményrendszer hegemón szereplőknek való alávetettségét (lásd például igazságszol-gáltatás), illetve a kialakult, kevéssé demokratikus normarendszert. A 2001 augusztusában megalakult AKP helyzete po-litikai pártként ráadásul nehezebb volt a korábbi kormányokhoz képest, elsősorban a kemalista elitek ellenszenve miatt (a korábbi iszlamista kormányt épp a TSK buktatta meg 1997-ben). A TSK dominálta Nemzetbiztonsági Tanács által kidol-gozott 2005-ös Nemzeti Biztonságpolitika Dokumentumban („Vörös könyv”) például még szerepelt az „irtica” (a radiká-lis iszlám jelentette fenyegetés) kifejezés is.10 A jelenlegi szintű hatalomkoncentrációra tehát a 2000-es évek elején még sem a párt, sem Recep Tayyip Erdoǧan nem számíthatott. Amit a 2017. áprilisi népszavazás után láthatunk, az egy lassú, 15 éves (sőt, ha az iszlamista pártok fejlődését is hozzáadjuk: több évtizedes) építkezés eredménye, amely több komoly „alkotmányos”, „korrupciós” és „katonai” puccskísérlet kivédésével járt együtt. Mindez rámutat a török politikai rend-szernek arra a fontos jellemzőjére, hogy a hatalomért folyó harcban az erőszakos vagy durva nyomásgyakorló eszközök alkalmazása bevett gyakorlatnak számított az AKP-t megelőző évtizedekben is, s ezek 2002 után sem szűntek meg. A nyomásgyakorlás és a hatalmi ágak meghódításának igénye pedig Erdoǧan alatt sem változott.
A kulcs a hatalomhoz: az AKP választási hegemóniája
Az AKP hosszú hatalmon maradásának és rezsimépítésének kulcsa részben az a sikeres választási szereplés, amelynek révén a párt 2002-től kezdve, folyamatosan győzelmeket aratva, koalíciós társak nélkül volt képes kormányt alakítani.11 A párt hatalom felé való menetelése azonban nem korlátozódott a parlamenti választásokra: a legutolsó, 2014-ben tartott önkormányzati választásokon az ország 1351 polgármesteri helyéből 799-et (59%), a 30 nagyváros (büyükșehir) vezetői helyéből pedig 18-at szerzett meg (60%).12 Továbbá 2007 óta gyakorlatilag az AKP-hoz köthető az államfő is (bár a 2017-es alkotmánymódosításig az államfő formálisan nem lehetett párttag): először Abdullah Gül, majd pedig az ország törté-nelmének első közvetlen elnökválasztását követően az 51,8%-ot szerző Recep Tayyip Erdoǧan foglalta el a pozíciót.
2001-ben az Erény Pártja (Fazilet Partisi) Necmettin Erbakan-féle keményvonalas iszlamista vonalát elhagyó „újítók” hozták létre a pártot, melynek jövője azonban a korábbi iszlamista formációk rendszeres betiltása miatt nem volt biztató.13 Helyzetük azonban gyökeresen megváltozott 2002-ben: ekkorra a 2000–2001-es mély gazdasági válság a kormánypártok drasztikus népszerűségvesztéséhez és előrehozott választások kiírásához vezetett. Hogy mennyire drasztikus volt a nép-szerűségvesztés, azt a 2002. november 3-i választás mutatta meg: a korábbi parlamenti pártok közül egyik sem tudta átlépni a rendkívül magas, 10%-os választási küszöböt, miközben az AKP a szavazatok 34%-ával a „semmiből” a parla-menti helyek kétharmadát tudta megszerezni. Néhány független jelöltön kívül pedig csupán egy további párt, a kemalista és szekuláris örökséget magának vindikáló Köztársasági Néppárt (Cumhuriyet Halk Partisi – CHP) jutott be a parla-mentbe.

 


Az AKP a következő választások során szinte folyamatosan növelte a szavazatainak számát és arányát, azonban 2007-től kezdve – miután már négy párt jutott be a parlamentbe – mandátumainak száma folyamatosan csökkent. Így hiába szerzett egyre több szavazatot és nőtt a társadalmi támogatottsága, a törvényhozásban egyre kevésbé tudta ezt érvényesí-teni, 14 különösen az alkotmányozást illetően, ehhez ugyanis egyre inkább valamelyik másik politikai párt támogatására volt szüksége.
Gazdasági felemelkedés és klientelizmus
A választási hegemónia megszerzésében több tényező játszott közre. Az AKP az utóbbi évtizedek gazdaságilag legpros-perálóbb időszakát tudhatja maga mögött: a 2001-es válságot követő, Kemal Derviș által kezdeményezett reformok az AKP első ciklusa alatt értek be, miként a párt neoliberális világrend felé történő gazdasági nyitása is jelentős mértékű fejlődéshez vezetett, különösen 2008-ig.
Az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdése is katalizátorként hatott a külföldi befektetésekre, s az AKP privatizációs politikájának is köszönhetően 2005 után látványos mértékben növekedett az országba érkező FDI. A stabil gazdasági növekedést a 2008–2009-es globális gazdasági és pénzügyi válság sem tudta visszavetni (Törökország az úgynevezett visszapattanó államok csoportjába tartozik),15 2010-től kezdve pedig a jelentős állami beruházásoknak (gyorsvasút-háló-zat építése, Boszporusz-híd, metróvonalak szédületes bővülése Isztambulban és kisebb mértékben Ankarában, repülőtér-építések országszerte stb.) és növekvő hiteleknek köszönhetően a gazdasági növekedés megmaradt, bár az utóbbi időkben egyre borúsabbak az ország kilátásai.16 Az AKP regnálása alatt igyekezett a gazdasági osztogatás eszközével is szavaza-tokat szerezni: a 2015. novemberi választáson például megígérték a minimálbér jelentős növelését. Összességében meg-állapítható, hogy az Igazság és Fejlődés Párt kormányzása alatt folytatódott a piacpárti, reformorientált, neoliberális gaz-daságpolitika.

A megnövekedett állami bevételek – az impozánsan növekvő külföldi befektetések és a bővülő kereskedelem – nagy állami (építőipari) beruházások indítását tették lehetővé. A szegények helyzetét igyekeztek javítani a nagy állami lakás-építési programok, amelyeket a miniszterelnökség alá tartozó állami Lakhatásfejlesztési Igazgatóság, a TOKI hajtott végre. A szervezet 2003 és 2014 között 620 ezer lakóegységet hozott létre.17 Ezek az építkezések kiváló lehetőséget adtak egy új, kormányközeli gazdasági elit kialakulására és megerősödésére, s ezzel párhuzamosan a szerény körülmények kö-zött élő emberek millióinak szimpátiáját is megszerezhette a kormány.
A jóléti állam reformjával az AKP jelentős eredményeket ért el az infrastruktúra, az egészségügy és az oktatás fejlesz-tése területén, ugyanakkor sikerrel gyengítette meg a szakszervezeti mozgalmat, a munkavállalói jogokat és vágta vissza a földművesek támogatását. A szociális rendszer hiányosságaira az AKP saját segélyezési programok indításával igyeke-zett válaszolni, amivel sikeresen csatornázta be a szegények jelentős tömegeinek szavazatait.18 A párt kiépítette a saját ellátórendszerét a különböző városi körzetekben és negyedekben, ami a korábbi iszlamista párt, a Refah – ennek a színe-iben lett Erdoǧan Isztambul főpolgármestere 1994-ben – szociális programjainak továbbfejlesztése volt. Ez a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a helyi szegények az AKP támogatásával számíthatnak extra szolgáltatásokra, így például szénre télen, élelmiszerre és egyéb javakra, ami a párt helyi népszerűségének és beágyazottságának növekedését hozta magával, ugyanakkor az állami forrásokból végrehajtott „jótékonykodás” a lakosság egy részének növekvő függését és a klientelizmus kialakulását eredményezte.19 Ráadásul ezzel a gyakorlattal a többi, szerényebb forrásokkal rendelkező párt kevésbé tudta felvenni a versenyt. Különösen azokban a körzetekben láthatók ezek a programok, ahol az AKP-hoz ideo-lógiailag viszonylag közel álló pártok rendelkeznek nagyobb bázissal, s ahol ezáltal könnyebben elhódíthatók a bizonyta-lanabb pártpreferenciájú szavazók.20
A politikai közép uralma
Az AKP politikai pályafutása rámutat arra is, milyen sikeres volt az a profilváltás, amit az iszlamista pártból való kiválás jelentett. A pártvezetés szakított az EU-ellenességgel, s az iszlám sajátos, a szekularizmust elfogadó tézisével sikerült a korábban radikálisnak számító politikát hátrahagyva benyomulnia „középre”, ezáltal betöltenie azt az űrt, ami a parla-mentből 2002-ben kieső jobbközép pártok után maradt.21 A magát az előző évtizedekben hatalmon lévő jobbközép, kon-zervatív politikai formációk örökösének tekintő AKP ellenében pedig nem is alakult olyan párt, amely ezt a politikai mezőt sikerrel elfoglalhatta, vagy valós kihívást jelenthetett volna.
Az AKP a 2007-es választásokat követően is sikerrel tudta stabilizálni a szavazótáborát. A 2007-től máig létező négypárti parlamentben alapvetően nem változtak az erőviszonyok: a nacionalista-iszlamista szavazókat megszólító Nem-zeti Cselekvés Pártja (Milliyetçi Hareket Partisi – MHP) 1016%-os, a kurd baloldali szavazókat megszólítani igyekvő kurd pártok támogatottsága pedig 613%-os sávban mozgott, míg a CHP a 25%-os határt lényegében sosem volt képes áttörni. Ki kell emelni azonban, hogy az AKP az összes parlamenti párt közül a legnagyobb tagsággal rendelkezik. Mint-egy 9 millió tagja van, ami messze a legmagasabb szavazó/párttag-arányt biztosítja számára (a legutóbbi, a 2015. novem-beri parlamenti választás adatai alapján ez kb. 40%).

Ezek a stabilnak mondható erőviszonyok részben a török társadalom régóta meglévő polarizáltságának köszönhetők. Az ország nyugati részein (ahol egyébként nagy a balkáni származású bevándorlók aránya) jellemzően a CHP szerzi a legtöbb szavazatot, amely az alevi, több milliós vallási kisebbség pártjának is tekinthető;23 a kurd pártok hátországát főleg az ország keleti megyéi jelentik,24 míg a nemzeti-radikális MHP rendelkezik a legkevésbé lokalizálható regionális be-ágyazottsággal, s a nacionalista, illetve részben vallásos szavazók voksaira számíthat. Az AKP viszont ezekkel szemben jóval nagyobb társadalmi csoportokat tudhat maga mögött: a közép-anatóliai tradicionális rétegeket, a vallásos kurdokat, valamint a feltörekvő, vallásos középosztály jelentős részét. Ezek azok a rétegek, amelyek különösen fogékonynak bizo-nyultak az AKP fejkendőviselést engedélyező, az alkoholfogyasztást megnehezítő intézkedéseire, illetve az oszmán múlt iránti, egyre növekvő nosztalgiára.
A Konda közvélemény-kutató intézet által a 2014-es helyhatósági választásokat megelőzően készített felmérés segít még tovább finomítani az egyes pártokra szavazók profilját. A nemek esetében nem figyelhető meg jelentős különbség, férfiak és nők megközelítőleg egyenlő arányban szavaztak az egyes pártokra. Szignifikánsnak mondható eltérés egyedül a MHP-nél rajzolódik ki, ahol a pártra leadott voksok tekintetében 60-40% az arány a férfiak javára. Az életkort tekintve a legfiatalabb, 1828 éves korosztályban az AKP rendelkezett a legkevesebb, a MHP a legtöbb támogatóval (a pártra szavazók 21, illetve 33%-a). Nem véletlen tehát, hogy az AKP az elnöki rendszer bevezetéséről szóló kampányban a választhatóság életkori határának csökkentését előtérbe tolva e fiatal rétegeket igyekezett jobban megnyerni. Az AKP kritikusai közül sokan hivatkoznak a képzettségi adatokra: az AKP szavazók 67%-a nem rendelkezik középiskolai vég-zettséggel, és mindössze 10% körükben a diplomások aránya (ez a CHP esetében 43, illetve 22%).25 Az életformájukat modernnek (vagyis nem hagyományosnak vagy vallásosnak) értékelők 47%-a a CHP-re adta a voksát. A török alevik 69%-a szintén a CHP-re szavazott. Az AKP esetében fontos kiemelnünk a karizmatikus vezető, Recep Tayyip Erdoğan szerepét is: a pártra szavazók 42%-a a vezetőt jelölte meg annak az oknak, hogy miért az adott pártra szavazott (ez a CHP-nél mindössze 13, a MHP-nél 16%) A választói tömb egyben tartása: iszlamista engedmények és ellenségkép-keresés
Az AKP egész identitáspolitikája jól reflektál a társadalmi törésvonalakra és épít szavazóbázisának világképére. A kor-mányzati narratíva jól használta ki a társadalomból érkező, az Oszmán Birodalom iránti nosztalgiát,29 a birodalmi tudat élénkítését, amelyet a relatív gazdasági prosperálás mellett a külpolitika látványos aktivitása és a török soft power erősö-dése fémjelzett. Az oszmán múlthoz szervesen kapcsolódva erősödtek a nacionalista érzelmek, s ezzel párhuzamosan fennmaradt az állandó fenyegetettségérzés és az ország feldarabolásának veszélyét jelképező úgynevezett Sèvres-szind-róma,30 sőt a 2015 közepétől tapasztalható események ennek egyértelmű megerősödését hozták.
Az AKP uralma a bázisának tekintett vallásos, tradicionális rétegnek kedvezett olyan témák felvállalásával is, mint a komoly vitákat kiváltó fejkendőviselés vagy a vallási oktatás kiterjesztése. Különösen szimbolikus erejű volt a fejkendő viselésére vonatkozó tilalom eltörlése. A folyamat egyszerre jelképezi a kemalizmus fölött aratott győzelmet és mutatja az AKP-hatalom konszolidációjának fokát. 2007-ben, mikor az AKP először kezdeményezte a tilalom eltörlését, még be akarták tiltani a pártot. Ahogyan azonban egyre jobban konszolidálta a hatalmát, úgy sikerült lépésenként feloldania a korlátozást: először az egyetemeken (2010), aztán a közintézményekben (2013), majd a középiskolákban (2014). A 2016-os puccskísérletet követő letartóztatási hullám leple alatt hozott intézkedések következményeként az utolsó két hivatás-rendben, 2016 augusztusa óta a rendőrségnél, 2017 februárjától pedig a fegyveres erők kötelékében szolgáló nők is visel-hetnek fejkendőt.31
Ugyanilyen jelentős változások történtek az oktatás területén is – ezek azonban kevésbé szimbolikusak, sőt hatásukat tekintve komoly változásokat hozhatnak a következő évtizedekben. 2010-től kezdve az AKP több törvényt is elfogadott, amelyekkel kiszélesítette a vallási oktatás lehetőségét: megkönnyítette az általános és középiskolák úgynevezett imam–hatip (imám- és prédikátorképző) iskolákká alakítását32, átstrukturálta az oktatási rendszert, amivel többek között lehetővé tette, hogy már óvodában is vallási oktatásban részesüljenek a fiatal generációk, illetve az iskolai választható tantárgyak között is előtérbe kerültek a Koránhoz vagy Mohamedhez kapcsolódó kurzusok. Míg az AKP hatalomra kerülése idején, 2002-ben még csak 65 ezer hallgató tanult az imam–hatip iskolákban, 2014-ben már több százezren.33
Az iszlamizmus–szekularizmus kérdése az utóbbi években  különösen a Gülen-mozgalommal vívott harc idején  kevésbé kapott hangsúlyt a közbeszédben. Ugyanakkor újra és újra felmerülnek olyan szimbolikus ügyek, amelyek azt jelzik, hogy az iszlamista nyomás nem szűnt meg. Ilyen a Hagia Sophia esete,34 amellyel kapcsolatban rendszeresen fel-merül, hogy a múzeumként működő épületet alakítsák vissza működő mecsetté, vagy az új alkotmány kapcsán a szekularizmus kivezetése és egy „vallásos” alkotmány ötlete. Ezt legutóbb az AKP egyik politikusa, a parlament házel-nöke, Ibrahim Kahraman vetette fel35  az ügy azonban egy nagyobb társadalmi vita kialakulását megelőzendő hamar lekerült a napirendről, a török vezetés gyorsan meg is nyugtatta a közvéleményt: a szekularizmus marad.36
A szimbolikus kérdések felbukkanása mellett fontos szerepet játszott és a társadalom vallásos tömegeinek megnyerését szolgálta a Miniszterelnökséghez tartozó és vallásügyi minisztériumként működő Diyanetnek az AKP igényeinek megfe-lelő átpolitizálása is. A szervezet élén 2010-ig a szekuláris államfő, Ahmet Necdet Sezer (20002007) által kinevezett vezető, Ali Bardakoǧlu igyekezett távol tartani az ország vallási életéért felelős szervezetet a politikától. A leváltása után kinevezett Mehmet Görmez ezzel szakítva egy sokkal aktívabb szerepet vett fel, s rendszeresen szólal meg politikai kér-désekben, jellemzően a kormányzati álláspontnak megfelelően. A Diyanet gyakran ad ki fetvákat különböző kérdésekben. Ezzel párhuzamosan a szervezetben dolgozó bürokraták között is növekedésnek indult a vallási képesítéssel rendelkezők száma. A Diyanet nagyon fontos szereplő: az egyik legnagyobb forrásokkal rendelkező szerv, melynek költségvetése megnégyszereződött az AKP alatt, s átlépte az évi 2 milliárd dollárt.37
Az AKP ezeken kívül sikeresen használta fel az ellenségképeket a választási kampányokban: így legújabban a Fethullah Gülen mozgalmat (amelyet FETÖ néven terrorszervezetnek nyilvánítottak), vagy a keleti területeken komoly biztonsági kihívást jelentő Kurdisztáni Munkáspártot, a PKK-t. De a külpolitikát is gyakran alkalmazzák az ellenségképek kereséséhez, feszültségkeltéshez.38 A kormányzat 2009 elején kezdődő Izrael-ellenessége, illetve ehhez kapcsolódóan Erdoǧan davosi beszéde, amelyben keményen kritizálta Izrael palesztinokkal szembeni politikáját – ezzel nemcsak Tö-rökországban, de az egész arab világban népszerűséget szerezve –, sok szavazatot hozott a 2009. márciusi helyhatósági választáson. Később szintén népszerűséget eredményezett a 2010-es flottillaincidens, amely kemény nyilatkozatok mellett az izraeli diplomáciai kapcsolatok redukálásával járt.
Ugyanígy a külkapcsolatok belpolitikai haszonszerzésre történő átalakítását jelentette 2017 tavaszán a török kormány-zat konfrontációja a nyugat-európai államokkal. Az AKP hatalompolitikájában hasonlóan fontos szerepet játszott az uniós csatlakozási folyamat. Hatalomra kerülését követően az alapvetően iszlamista háttérrel rendelkező politikusokból álló párt külső és belső legitimitásához szükség volt az uniós csatlakozási folyamat – lényegében 1999-ben, az Ecevit-kormány alatt elkezdett – folytatására.39 Később azonban a választásokon egyre jobb eredményt elérő pártnak már egyre kevésbé volt „szüksége” az uniós csatlakozásra, s ez egy konfrontatívabb pozíció felvételét tette lehetővé.40
Fair választások?
A fentebb vázolt tényezők mellett az AKP választási sikereit a sokat kritizált nem fair kampány és választási manipulációk is megkönnyítik. A jelenlegi helyzet kialakulásában fontos szerepet játszott az állami intézmények AKP-hoz kapcsolódó emberekkel való feltöltése, így 2010 után a Felső Választási Bizottság (Yüksek Seçim Kurulu – YSK) személyi összeté-telének megváltozása. A választásokat megelőző időszakban az állami szervek részéről több példát is láthattunk az ellen-zéki kampány nehezítésére, főleg az AKP-vezetés alatt álló önkormányzatokban, ahol előfordult, hogy kampányidőszak-ban nyomást gyakoroltak az ellenzéki rendezvénynek helyt adó intézmény vezetőségére.41 Ugyanígy támadásokat láthat-tunk a kritikus sajtóorgánumok ellen is, így például 2015 őszén az AKP isztambuli ifjúsági tagozatának vezetője és néhány tucat embere megtámadta az egyik legnagyobb török napilap, a Hürriyet szerkesztőségét.42
Mindezek megnehezítik a választási visszaélések kezelését, amire különösen az elemzés végén tárgyalt április 16-i népszavazás kapcsán láttunk példát, de amit már a 2014-es helyhatósági választáson felmerült visszaélések kivizsgálása kapcsán is tapasztalhattunk. Fontos azonban jeleznünk, hogy a választások tisztaságának ellenőrzésére létrejött Oy ve Ötesi nevű civil mozgalom úgy látta – összhangban egyébként az EBESZ jelentésével –, hogy a 2015. júniusi és novem-beri43 parlamenti választáson nem történt jelentős szabálytalanság.
Ugyanakkor a kampány során jellemzően az AKP-nek kedvezően lejt a pálya, ami egyrészt a gazdasági és médiafö-lényből, másrészt a kormányzati rendezvények felhasználasából fakad. Ez utóbbiak esetében nem csupán arról volt szó, hogy a kampányidőszak során tartott miniszterelnöki és elnöki rendezvények, vagy egy-egy új létesítmény kormányzati átadása kiemelt (köz)média figyelmet kapott, hanem arról is, hogy e kormányzati események több esetben  az időpont-egyezés miatt  ellenzéki pártok rendezvényének az átszervezését, elnapolását tették szükségessé.
Több példát is láthattunk a kampány során zajló erőszakos fellépésekre, az ellenzéki pártok kampányának akadályo-zására, amit a nemzetközi megfigyelők is kiemeltek. Így például a 2015. júniusi parlamenti választás kampánya során a HDP több rendezvényét is bombatámadás érte, illetve több jelöltet is megtámadtak valamennyi párt, így az AKP tagjai közül is.44 A 2015. novemberi, előrehozott parlamenti választáson különösen a kurd HDP szenvedett komoly hátrányt miután több száz tagját letartóztatták, s több mint száz támadás érte az irodáit.45 Az „Iszlám Államhoz” kötött nagy ter-rortámadások – így például a 2015. októberi, több mint száz halálos áldozatot követelő robbantás – szintén elsősorban a kurd politikai párt kampányát lehetetlenítették el.
Befolyás növelése az igazságszolgáltatás és a média terén
Az AKP töretlen, 15 éve tartó kormányzása alatt a pártnak a hatalmi ágak fölötti ellenőrzése is egyre erősebbé vált, ami a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengülésével járt Törökországban. Az igazságszolgáltatás területén azonban már az AKP kormányra kerülése előtt is komoly hiányosságok voltak, a bírák kinevezésének politikai befolyásolása, illetve a politikai indíttatású döntések 2002 előtt sem voltak ismeretlenek.
A török igazságszolgáltatást érintő reformok során két tendencia rajzolódik ki. A kormány egyrészt igyekezett a kato-nai bíróságok hatáskörét korlátozni, s ez a folyamat az áprilisi 16-i népszavazással befejezettnek tekinthető, mivel az alkotmánymódosítás megszüntette e bíróságokat. A másik tendencia az igazságszolgáltatásban dolgozók cseréje révén a testületek megbízható személyekkel történő feltöltése. Az uniós csatlakozási folyamat az első években az AKP reform-politikáját lényegében támogatta: az EU elismerte a koppenhágai kritériumok teljesüléséhez vezető reformokat (így pél-dául a halálbüntetés eltörlését),46 s az AKP pedig nyugodt szívvel hivatkozhatott az europaizációhoz szükséges lépé-sekre.47 Az igazi reformok azonban nem következtek be, mivel a korábban is átpolitizált hatalmi ág függetlensége mit sem változott. A reformok valójában a kormánypárt számára kedvezőtlen összetételű szervezetek (például Alkotmánybí-róság) személyi bővítésére szolgáltak, azonban a politikai befolyásoltságot lényegében nem korlátozták.
Ez kiválóan tetten érhető volt az AKP időszakának egyik legnagyobb igazságszolgáltatási reformjában is, amelyre a 2010-es alkotmánymódosítással került sor.48 A módosítás főleg az igazságügyet érintette: csökkentette a katonai bírósá-gok hatáskörét (békeidőben a katonákat érintő civil ügyekben civil bíróságok dönthetnek), megnehezült a pártok betiltása, s elvonták az Alkotmánybíróság kizárólagos hatásköréből. Az ekkor elfogadott rendelkezések nyomán 12-ről 17-re nö-velték az alkotmánybírák számát, akik közül 14-et a köztársasági elnök, 3 főt a parlament nevez ki (korábban csak az államfő nevezhette ki őket).
A bírók karrierjéről – kinevezésükről, előléptetésükről stb. – döntő Bírák és Ügyészek Felsőbb Tanácsában (Hâkimler ve Savcılar Yüksek Kurulu – HSYK) is jelentős változások történtek. A módosítás nyomán a testület létszámát felemelték 7-ről 22 főre, a tagság megválasztását sokkal plurálisabbá tették (10 tagról a bírók maguk dönthettek), s csökkentették az igazságügyi miniszternek a szervezet működésére gyakorolt befolyását is. A kritikusok szerint ugyanakkor a létszámbő-vítés lehetővé tette, hogy az AKP-hoz közel állók kerüljenek többségbe a szervezeten belül.49 A Velencei Bizottság50 véleménye is azt emelte ki, hogy a módosítás lényegében nem változtatta meg az igazságszolgáltatás rendszerét és a korábbi eljárási rendet sem,51 vagyis továbbra is fennállt a politikai beavatkozás lehetősége.

Az ügyészségek, a bíróságok és a rendőrség lojális emberekkel történő feltöltésében fontos szerepet játszott a Fethullah Gülen-féle mozgalom is,52 elsősorban az AKP-ben lévő káderhiány miatt. Sőt nemcsak az igazságszolgáltatásban, hanem az állami adminisztrációban is találtak a gülenista iskolákban végzett vagy a mozgalomhoz szervesen kapcsolódó emberek új munkahelyet. Később, amikor 2013 végétől bekövetkezett a közvetlen konfrontáció a Gülen-mozgalom és a kormány között, az igazságszolgáltatásban (ismét) komoly tisztogatások kezdődtek. További lépést jelentett a kormányhoz hű igaz-ságszolgáltatás felé a 2013 végi korrupciós letartóztatási hullám és az arra adott válasz is.53 Azon túl, hogy a korrupciós botrányokat kirobbantó ügyészeket áthelyezték vagy lefokozták, ismét átszabták a HSYK-t, amelynek irányításában sok-kal nagyobb beleszólást kapott az igazságügy-miniszter. Bár a 2014 februárjában hozott törvényt végül az Alkotmánybí-róság alkotmányellenesnek találta,54 az év végére a szervezeten belül az AKP-s vonal került ki győztesen a gülenista és a szekuláris szárny ellenében.55
A 2014-es év elejétől pedig kezdetét vette az ügyészségek, a bíróságok és a rendőrség megtisztítása a „veszélyes” elemektől, a „párhuzamos állam” (paralel devlet) tagjaitól, ami a 2016. júliusi puccskísérlet után újabb lendületet vett. Nem véletlen, hogy a puccskísérlet utáni napokban az alkotmánybíróság két tagját is őrizetbe vették.56 A katonai beavat-kozást követően a parlament megszavazta a rendkívüli állapotot, amely tovább szűkítette a bíróságok szerepét. Ez ugyan-csak megkönnyítette a kormány számára a gülenistákkal és egyéb ellenfelekkel történő leszámolást. A rendkívüli állapot többszöri meghosszabbítása pedig ezt a kényelmes helyzetet tartósította, s ennek is köszönhető, hogy az alkotmánymódo-sítási kampány is ilyen körülmények között folyt, amit az ellenzék részéről sok kritika ért.
Mivel a média mint a „negyedik hatalmi ág” szintén fontos tényező volt az AKP választási és politikai sikereiben, érdemes részletesebben is foglalkozni a törökországi médiapiac átalakulásával az AKP hatalmon töltött 15 éve alatt. Ez a folyamat a kormányzati, illetve a kormányközeli cégek hegemóniájának kiépítésével járt. Érzékletes eredménye ennek, hogy az áprilisi népszavazáskor mindössze egy tévécsatorna számított ellenzékinek (Halk tv), míg a többi orgánum tájé-koztatása inkább a kormány felé hajlott.57 A Freedom House szerint az országban az utóbbi években folyamatosan romlott a média helyzete, s jelenleg a szervezet a török médiát a „nem szabad” kategóriába sorolja.58
Fontos jelezni, hogy a török médiavilág korábban, a katonai puccsok árnyékában sem számított teljesen szabadnak. Az 1990-es években a PKK elleni harc idején az ország keleti részén történő eseményekről csak a TSK engedélyével lehetett tudósítani (ez gyakorlatilag a katonai vezetés nyilatkozatainak átvételét jelentette, a háborús események bemuta-tására viszont csak igen korlátozott lehetőségek voltak). Emellett a TSK szintén politikai nyomásgyakorlásra „használta” a médiát: az 1997-es „posztmodern” puccskísérlet során a hatalmon lévő iszlamista kormány lemondásában a médiában megjelenő negatív kampány is közrejátszott. A 2001-es gazdasági válság nemcsak a törökországi politikát, de a médiakonglomerátumokat is megrengette, közülük többen is tönkrementek. A csődbe jutott vállalatokat egy állami szerv, a miniszterelnökséghez tartozó takarékbiztosítási alap, a TMSF (Tasarruf Mevduat Sigorta Fonu) vette felügyelete alá, majd a következő évek folyamán aukciókon értéke-sítette őket. Ez lehetővé tette, hogy politikailag motivált döntések eredményeképp AKP-hoz közel álló cégek vásárolják be magukat a médiapiacra, sőt később azt is, hogy a kormány/államfőhöz közeli cégek között vándoroljanak ezek az orgánumok. A teljesség igénye nélkül néhány példát említünk: a Çalik, İpek-Koza és Sancak holdingok komoly pozíciókat szereztek. A Gülen-mozgalomhoz kapcsolódó İpek-Koza 2005-ben megszerezte a Bugünt (újság), 2008-ban pedig a KanalTürköt (tv-csatorna). A Sancak 2007-ben megszerezte a Star napilapot és a Kanal 24 tv-csatornát. 2011-ben a Çalik megvette a Sabah újságot és az ATV csatornát. Ez utóbbi kettő 2013-ban átkerült az Erdoǧanhoz közel álló Kalyon cso-porthoz (amely ezen kívül az erősen kormánypártinak számító Ahaber tévécsatornát és a Daily Sabah újságot is birto-kolja). Az Albayrak család – Berat Albayrak Erdoǧan veje, egyben a török kormány energiaügyi minisztere – jelentős kormánypárti médiabirodalmat épített ki napjainkra (Yeni Şafak, TV net). Egyre látványosabbá vált a kormányhoz közel álló személyek kinevezése is a különböző orgánumok élére. 2013-ban a Ciner Holding kezében lévő Akşam élére egy volt AKP-s képviselő került, aki a szerkesztőségben lojálisokra cserélte le az AKP-kritikus újságírókat.59 A kormány igyekezett pénzügyileg is támogatni a hozzá hű újságokat. A Nielsen felmé-rése szerint a 2014 első felében a három legtöbb állami reklámbevételhez jutott újság az AKP-párti Sabah, Star és Milliyet napilapok voltak.60 A kormányhoz nem kötődő média megrendszabályozása terén az adóhatóság bevetésével léptek új szintet. 2009-ben a Hürriyetet és több más fontos újságot birtokló Doǧan Holdingot több milliárd dollárra büntették. Az akció üzenete egyér-telmű volt az ágazat számára,61 s a nagy büntetések elkerülése érdekében a szerkesztők kevésbé kritikus hangot igyekeztek megütni. A Doǧan Holdingnak a 4,9 milliárdos összeg helyett végül csak 940 milliót kellett megfizetnie.62
A kormányzati álláspontok és narratívák terjesztésében a kormányhoz közeli megbízható személyek és politikusok is aktívan részt vesznek. Yalcin Akdoǧan, Erdoǧan tanácsadója például rendszeresen ír a Star és a Yeni Şafak újságokba, Yiǧit Bulut gazdasági tanácsadó pedig a Starban publikál. Sőt, nemcsak a kormánypárti lapokhoz, de a formálisan füg-getlen, nagy újságokhoz is kerülnek emberek az AKP belső köreiből. Erdoǧan volt sajtófőnöke, Akif Beki, a neves Hürriyet napilapba szokott írni, s a sort még folytathatnánk.63 Egy volt AKP-s politikus nyilatkozata szerint a párt hatalma a médián belül ma már sokkal nagyobb, mint korábban a fegyveres erőké volt.64 Ráadásul hosszú ideig nemcsak az AKP-hoz kötődő személyekre, de a befolyásos, saját média-konglomerátummal és holdingokkal rendelkező Gülen-mozgalomra is számíthatott a kormány. A gülenista média (Feza, Samanyolu), amelynek kiépülése az 1980-as években vette kezdetét, túlélte a gazdasági és politikai válságokat, s az AKP-kormányok ideje alatt igazi virágzásnak indult. A Feza 2006 után elindította a híressé vált Today’s Zaman újságot, a Samanyolu különböző tévécsatornákat hozott létre. A Gülen-mozgalommal való jó viszony ellenségessé válása új színfoltot vitt a török médiába. Az ország legnagyobb példányszámú napilapja, a Zaman 2013 vége után egyre kritikusabb cikkeket jelentetett meg, s a Gülenhez kapcsolódó médiacsoport orgánumai a kormányzati korrupció mellett egyre többször írtak a sajtószabadság csorbulásáról, különösen 2015 második felétől, amikor a kormány a Fethullah Gülen mozgalom támogatásának vádjával elkezdte leváltani a kü-lönböző szerkesztőségek vezetését. A 2015. novemberi választás előtt pár nappal a Koza-İpek Holding tévécsatornájának és a Bugün napilap szerkesztőségének élére állami felügyelőket neveztek ki,65 ami nagyon gyors újrahangoláshoz vezetett. Emblematikusak voltak azok a pillanatok is, amikor a rendőrségnek 2016 tavaszán meg kellett ostromolnia a Zaman szerkesztőségét, hogy elmozdítsa a szerkesztőket, és itt is állami megbízottak vegyék át az irányítást. Az „ostromban” megsérült fejkendős nők képe nemcsak az iszlamista tömbön belüli törésvonalra mutatott rá, de a sajtószabadságnak a csorbulását is jól szimbolizálta.66 A török média nem kormánypárti részén viszont visszatetszést keltett az álságosnak tartott helyzet, hiszen amíg a stratégiai szövetség létezett, addig a Zaman és a többi Gülen-orgánum nem szólalt fel a több más újságot érő nyomásgyakorlás és kényszerített elbocsátások ügyében. A törökországi Gülen-médiabirodalomnak a puccskísérlet vetett véget: ezt követően ugyanis szinte azonnal megszüntették a Gülen-mozgalomhoz kapcsolódó újságo-kat, tévécsatornákat.
Harc a hatalomért: nyomásgyakorlás és puccskísérletek
Míg a nemzetgyűlésben és a kormányban tehát az AKP biztos többséget tudhatott maga mögött, addig a hatalmon mara-dása egyáltalán nem volt biztosított, ahogy ezt a korábbi puccsok esetén is láthattuk. Erdoǧannak több, a párt és a hatalmi elitjének túlélésére veszélyes ellenféllel kellett szembenéznie. Az első és legproblematikusabb ellenfelet a kemalista eli-teken67 belül a Török Fegyveres Erők jelentette. Ez annál is kézzelfoghatóbb volt a kormány számára, mert a TSK mint a szekularizmus, illetve az állam oszthatatlanságának legfőbb őre több katonai puccsot is végrehajtott az utóbbi évtizedek-ben.68 Ezek részletes bemutatására jelen tanulmány keretében nincs lehetőségünk, azt azonban fontos jelezni, hogy az AKP elitjének szocializációjára nagy hatással volt az 1980-as és az 1997-es puccs is. Recep Tayyip Erdoǧan politikai karrierje pártjának betiltása után (1981) egy ideig szünetelt, majd 1997-ben egy Ziya Gökalp-vers elszavalása (a szekularizmus megsértése) miatt több hónapra börtönbe is került. Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy a fegyveres erők vezetői rossz szemmel nézték az AKP hatalomra kerülését, s a párttal egészen az 2010-es évekig szinte folyamatosak voltak a konfrontációk. Az AKP a TSK politikai befolyásának csökkentése érdekében 1) törvényekkel, 2) a politikába történő katonai beavat-kozások delegitimálásával, illetve 3) ezek büntetésével igyekezett korlátozni a katonaság döntéshozatalban betöltött sze-repét.69 Elsőként a fegyveres erők legfontosabb, döntés-előkészítésben szerepet játszó felettes szerve, a Nemzetbiztonsági Tanács (Milli Güvenlik Kurulu) szerepét kezdték el korlátozni. A 2003-ban elfogadott reformcsomag eredményeként csökkent a katonák által dominált szervezet súlya: lehetővé vált civil kinevezése a szervezet élére, illetve elveszítette a Felsőoktatási Tanács (YÖK), valamint a Rádió és Televízió Tanács fölötti ellenőrzési jogkörét.70 A török fegyveres erőknek a 2000-es években végrehajtott első nagyobb kormányellenes akciójára 2007-ben került sor, amikor az államfői posztra az Igazság és Fejlődés Pártja saját, iszlamista hátterű jelöltjét kívánta állítani. A TSK ekkor egy hosszú memorandumot tett közzé a honlapján, melyben a szekuláris államrend védelme mellett foglalt állást.71 A memorandum komoly belpolitikai válsághoz vezetett, amelyet végül egy előrehozott választás, majd az AKP államfője-löltjének megválasztása követett. A TSK ezt követően kevésbé avatkozott be a török belpolitikába, annál is inkább, mivel 2008 derekától megindultak a tömeges letartóztatások az Ergenekon-, majd 2010-től a Balyoz-ügyben.72 A vádiratok sze-rint az előbbiben egy ultranacionalista csoport, az utóbbiban a katonaság egy része kívánta megbuktatni a kormányt. A perek társadalmi megítélésének alakításában a gülenista média támogatása komoly segítséget jelentett a kormánypártnak. A több ezer ember (aktív és visszavonult katonák, ellenzéki újságírók, akadémikusok stb.) letartóztatásával és több száz személy elítélésével járó ügyek a koncepciós perek hangulatát idézték. A letartóztatások a haderő kinevezési láncát is megroppantották: 2011 júliusában, miután a letartóztatások elleni tiltakozásul Ișık Koșaner vezérkari főnök és több kato-nai vezető önként nyugdíjba vonult, az AKP-vel jó kapcsolatot ápoló Necdet Özel lett a fegyveres erők vezetője. A kö-vetkező években a TSK pozíciói komolyan meggyengültek a kormánnyal szemben: sor kerülhetett az 1997-es puccs vég-rehajtóinak 2013-ban indított, jelenleg is folyó perére,73 2012-ben pedig letartóztatták az egyik volt vezérkari főnököt, İlker Bașbuǧot is az Ergenekon-ügyben való részvétel vádjával (végül 2 év után szabadon engedték).74 Ilyen lépésekre korábban nem kerülhetett volna sor. A Gülen-mozgalommal kirobbant konfliktus miatt 20142016 között végül újratár-gyalták ezeket az ügyeket, s szinte mindenkit szabadon engedtek. Jóllehet a vádakról kiderítették, hogy megalapozatlanok voltak, a 2010 környéki fellépések jelentős mértékben hozzájárultak a fegyveres erők AKP-ellenes csoportjainak meg-gyengüléséhez. A 2016. júliusi puccskísérlet a fegyveres erők eddigieknél komolyabb újabb átszervezéséhez és a civil kontroll további erősítéséhez vezetett. A haderőnemi parancsnokok ezentúl a vezérkar főnöke helyett közvetlenül a védelmi miniszternek jelentenek, a miniszterelnök és az elnök pedig jogosulttá váltak közvetlenül is utasítást adni a haderőnemi parancsnokok-nak, kihagyva abból a vezérkari főnököt. A Legfelsőbb Katonai Tanács (YAŞ), amely a fegyveres erők kötelékében szol-gálók előléptetéséért, kitüntetéséért és nyugdíjazásáért felelős, további civil tagokkal bővült: a miniszterelnök és a védelmi miniszter mellé bekerültek a miniszterelnök-helyettesek, valamint az igazságügyi, a kül- és a belügyminiszter is. Átalakí-tották a katonai oktatás rendszerét is. Bezártak tucatnyi a TSK vezetés-irányítása alatt működő, komoly hagyományokkal rendelkező katonai szakközépiskolát és akadémiát, s Isztambulban megalakították a Nemzeti Védelmi Egyetemet. A vé-delmi minisztérium ellenőrzése alatt álló, az elnök által kinevezett rektor által vezetett intézmény lett a felelős a katonai oktatás minden szintjéért.75 A változások utolsó lépéseként pedig engedélyezték, hogy a fegyveres erők kötelékében szol-gáló nők is hordhassanak fejkendőt,76 ami a katonák szekuláris köreiben komoly felzúdulást keltett. Mivel ennek hangot adva a mérsékelten ellenzéki Hürriyet lapban cikk jelent meg, ez újabb botrányhoz vezetett, ami a főszerkesztő eltávolí-tását, illetve a vezérkar főnökének visszakozását eredményezte, jól demonstrálva, hogy Recep Tayyip Erdoǧan személyé-ben a civil kontroll érvényesül a fegyveres erők fölött is.77 A kormánynak az igazságszolgáltatással való legnagyobb konfrontációját a 2008-as év hozta,

Nyelvek
 
           
Keresés
Lapunkról dióhéjban

AzEst.eu egy független online újság. Szerkesztőinek célja, hogy értékes, hasznos tartalmat továbbítson az olvasói számára. Híreinket négy fő kategóriába soroljuk, ezek a következők: Történelem, Kultúra, Politika, Események és Közérdekű. Cikkeinken túl fellelhető az oldalunkon egy folyamatosan bővülő Képtár is. Bízunk benne, hogy mind az írások, mind a fotók érdekes tartalmat jelentenek majd az újságunkat lapozóknak.

INTERMETAL

Holofon

Naszályfesték Kft.

Uniofol

Rózsa Sándor

Front Grafika

Vác Online

Syba

Richter Gedeon