1936-2016 - Független online újság - Tulajdonos : dr. Keserű Sándor - AzEst.eu mindent lát
Főszerkesztő helyettes : Huszár Károly - Örökös Tiszteletbeli Főszerkesztő : Miklós Andor

Pulitzer-emlékdíjat kapott Horvát János és Brückner Gergely

Kultúra rovat / 2017-03-19

Pulitzer-emlékdíjat kapott Horvát János és Brückner Gergely
Pulitzer-emlékdíjat kapott az életmű kategóriában Horvát János, az írott sajtó kategóriában pedig Brückner Gergely - tudatta a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány.

Horvát János 1944-ben született, eredeti foglakozása történelem-spanyol szakos középiskolai tanár, 1964-ben megnyerte a Riporter Kerestetik első vetélkedőjét, és 1969-ben, az ELTE Bölcsészettudományi Kar befejezése után lett az MTV alkalmazottja. Közel tíz éven át dolgozott a HÉT című politikai magazinműsorban, később a Filmfőszerkesztőséget vezette, majd 1988-89 fordulóján, igazgatóként döntő szerepe volt az önálló arculatú MTV 2 kialakításában. 1993-ban közreműködött az ELTE médiaszakának beindításában, majd a Pécsi Egyetem kommunikációs tanszékén oktatott, és a Budapesti Kommunikációs Főiskola szenátusának tagja lett. 2001 és 2006 között a SPORT TV elnöke. 2007 és 2010 között a Magyar Köztársaság kubai nagykövete. Megalapításától kezdve elnöke a Független Média Központ kuratóriumának.Brückner Gergely 1973-ban született, 1996-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1996-tól 2003-ig a Bank&Tőzsde Üzleti Hetilap újságírója, majd szerkesztője.

Ezt követően négy éven át a Manager Magazin havilap vezető szerkesztője. 2007-től 2017. márciusáig a Figyelő hetilap főmunkatársa volt. Sipos Lajos irodalomtörténész, az alapítvány elnöke a közlemény szerint a díjátadón elmondta, hogy a tényfeltáró-oknyomozó újságírás a végrehajtó hatalom ellenőrzésének, a visszaélések leleplezésnek egyik eszköze is lehet. Ennek feltétele, hogy a sajtó munkájának középpontjában nem a politikai ellenoldal megsemmisítése, hanem a demokratikus intézmények megerősítése és a felelős újságírói szerep újrafogalmazása álljon.

A Joseph Pulitzer-emlékdíjat átvevő, kiváló szakemberek elismerése az alapítói szándékkal összhangban, a minőségre és objektivitásra törekedő magyar sajtó ügyét szolgálja - hangsúlyozta az elnök. A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fábry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselő számára Joseph Pulitzer magyar származású amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével.

Az idén 27. alkalommal adták át a díjat. A kuratórium elnöke Sipos Lajos, jelenlegi tagjai Bárándy Péter, Győrffy Miklós, Javorniczky István, Kepes András, Martin József és Rangos Katalin.(MTI)

Nyelvek
 
           
Keresés
Lapunkról dióhéjban

AzEst.eu egy független online újság. Szerkesztőinek célja, hogy értékes, hasznos tartalmat továbbítson az olvasói számára. Híreinket négy fő kategóriába soroljuk, ezek a következők: Történelem, Kultúra, Politika, Események és Közérdekű. Cikkeinken túl fellelhető az oldalunkon egy folyamatosan bővülő Képtár is. Bízunk benne, hogy mind az írások, mind a fotók érdekes tartalmat jelentenek majd az újságunkat lapozóknak.

INTERMETAL

Holofon

Naszályfesték Kft.

Uniofol

Rózsa Sándor

Front Grafika

Dr Pulmo

Vác Online

Syba

Richter Gedeon